FeelGood

Döntés fáradtság & mentális kapacitás

Szeretnék egy picit az ördög ügyvédje lenni és arra bíztatni, hogy engedd el, engedd meg magadnak, hogy……. ( <- mi az amire leginkább szükséged lenne?)

Tele hold után vagyunk, a periódusom első napja, a nagyobb Lányom középiskolai felvételei papírjainak leadása (Jesszus, itt tartunk!!), a szünet szervezésével teljesen el vagyunk maradva, sőt mi több lebénulva, a teremben a fűtés szarakodik megint, itthon a páraelszívó ment tönkre…. (Ha valakinek még volt olyan illúziója hogy én mindig toppon vagyok, akkor az remélem már elszállt 😊….) És van élet, biztonságban vagyok, elég vagyok, fontos észre venni. ÉS annak is tudatában vagyok, hogy ettől sokkal nagyobb problémákkal néznek szembe emberek milliói és azzal is, hogy van aki ennek a tizedével és mégis “ki van”.
Ezt tudni, nem azt jelenti, hogy nem érezhetjük azt amit éppen érzünk!
 Ezt nagyon szeretném ide tenni, mert ezzel nap mint nap találkozok, hogy minimalizáljuk és racionalizáljuk azt ahol éppen tartunk, ezzel máris megkérdőjelezve az érzéseinket. 

Szeretném felhívni a figyelmet a döntés fáradtságra – decision fatigue, ami egy mentális fáradtság. Ezeknek kevésbé vagyunk hajlandóak helyet adni, mert nem olyan mint a fizikai fáradtság, sőt nagyon sokszor összetévesztődik a fizikai fáradtsággal, mert tényleg fáradtnak érezzük magunkat tőle.
Míg a fizikai fáradtságnál segít a pihenés, a mentális fáradtságnál egy aktív mozgás, séta, futás, dinamikusabb torna, nyújtás sokkal többet tölthet. Ettől függetlenül természetesen még az extra alvás is fontos lehet.
És amivel kezdtem, a megengedés, elengedés.
Van egy olyan tendenciánk, hogy amikor valami nem működik, akkor még jobban próbáljuk, mert ugye előtte biztos nem csináltuk eléggé. (Double down on shit…) Ez lehet egy megakadt lemez, trauma, programozás…. Mindegy is , a lényeg hogy észre vegyük, hogy ha ez merít le és veszi el az energiánk.

Jól akarunk dönteni, mérlegelni hogy lesz a legjobb… Van a tudatosságnak egy ilyen hátránya ha nem párosul egy lezser elengedéssel. Már pedig sokunknál ez utóbbi kimarad és megmarad a jól szeretném csinálni nyomása, gonosz ez, mert báránybőrbe bújik…. A jól csinálni akarás, a jó akarat báránybőrébe.

Szülőknél ez meg még szteroidon játszik, felvilágosult, tudatos, jó akaró szülők vagyunk, persze hogy még a gyerekünknek is jót akarunk
, pláne ha több van… Mindenki igényéhez igazodni.
Én néha már azon le tudok blokkolni, hogy mikor menjünk ki sétálni… A 4 emberből biztos lesz valaki akinek pont akkor nem jó, de a DÖNTÉST végig kell vinni?
Bizonyos esetekben a gyerekre, párunkra, magunkra RÁHAGYNI meg már ennél is rosszabb, a teljes fáradtság, lemondás… És néha ez kell, ezt töri fel a kemény héjunkat, amikor a falig mentünk ( van akinek többször is neki kell csapódni, vagy a kicsit még nem veszi komolyan…) és szét esünk/ szünetet kérünk.

És ez így van jól. Van egy olyan gondolat bennem hogy meg kell tanulnunk hibázni, elszarni dolgokat, elengedni, elsüllyedni, lemenni az aljára majd amikor készen állunk rá (!) újra indulni, ha lehet levonni a tanulságokat.

Az elmúlt évek bizonytalansága eléggé igénybe vette a mentális kapacitásunkat és a folyamatos (jó) döntéshozatal felé nyomott. Valamikor meg is kell pihennünk, kitakarítani, mentális kapacitást nyerni….

Én érzem ezt a döntés fáradtságot és a munkámban is elég sokszor előjön.
Személyes szinten erre a következőket használom: mozgás, kapcsolódás, radikális & kisebb egyszerűsítések a családi életben/ munkában, keret adás – határidő meddig kell meghozni a döntést, elengedés, terápia, orákl kártya, állítás. Nevén nevezni a dolgokat – mint ahogy most is teszem óriási sokat segít.
Valamint még egy technika. Amikor azt érzem, hogy ezt vagy azt KELLENE TENNEM, átváltok ördög ügyvédjére és megkérdezem, hogy nem pont az ellentetje lenne igaz??? Azaz elengedni/ pihenni/ kikapcsolni/ hagyni ( elég) jónak lenni…

Van benned mentális fáradtság? Tudod hogy honnan ered?

Ha elfáradtál és szeretnél megpihenni, úgy teret adni magadnak, hogy közben nem megjavítani kell magad, hanem ott kapcsolódni magaddal ahol éppen vagy, akkor várlak szeretettel akár már 1 alkalomra is! Annyira csodás ennek része lenni és látni, hogyan esnek le a terhek, mondódnak ki  mély vágyak, felszabadulások és megvilágosodások. 🙏

Szeretettel,

Hajni

Programok

  • Love & párkapcsolat, Szeretet befogadása állítás workshop 2023. február 11 szombat 09:30-13:30/14:00
    Avenue Paul Hymans 99, 1200 WSL
    Valentin nap alkalmából visszatérünk erre a témára. Minden ami a párkapcsolathoz tartozik, van-e, nincs, működik-e vagy éppen befejeződik, következő szintre lépés. Azon belül is a szeretet befogadása lehet egy központi téma. Be tudjuk-e fogadni, történik-e áramlás. Férfiak, Nők, Párokat is szeretettel várunk.
    Jelentkezni a kinehajni@gmail.com emailen címen lehet.
     1 hely van állításra, energia csere: 90 € és pár hely résztvevőnek 45 €. Pár esetén 140 €  ( nem 180 €)
  • Ha van témád amire szeretnél állítani, de más mint a megadott, jelezd nyugodtan!
  • 1 alkalmas egyéni coaching & mentoring illetve 5 alkalmas folyamat hogy kapcsolódj magaddal és azzal amit valóban szeretnél az életedben. Többet: itt tudsz róla olvasni 
  • 18. March 2023 09:30-13:30/14:00 Money Constellation workshop // Pénz Állítás Workshop
  • 22. April 2023 09:30-13:30/ 14:00 Body image, Illness, Body change Constellation Workshop // Testkép, Test változása, Betegség Állítás Workshop
  • 13. May 2023 09:30-13:30/14:00 Motherhood, Mother Constellation Workshop // Anyaság, Anya Állítás Workshop
  • Nőnek lenni, nőiesség Állítás workshop – még nincs dátum, de lehet jelentkezni és találunk 🙂